KMK ÚJ KÖNYVEK Katt a képre!!!

2014. július 24., csütörtök

A. O. Esther: Gombnyomásra 1.


Megjelent A. O. Esther - az Összetört glóriák sorozat szerzője - legújabb regénye, a Gombnyomásra, mely egy trilógia kezdőkötete. Ennek örömére a Blogturné Klub hat bloggere egy blogturné keretein belül bemutatja Mia és Liam izgalmakkal és rejtélyekkel teli kalandját!

2014. július 24-től minden másnap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

Decens Magazin Média, 2014
480 oldal
Besorolás: NA, romantikus, disztópia 

A 19 éves Mia Milton élete fenekestül felfordul, amikor álmában megjelenik dr. Cohen, a halott tudós szelleme, és arra kéri, segítsen befejezni a munkáját, amely egy gombnyomásra megváltoztatja majd a világot…
2222-ben járunk, Manipura városában. A Föld már nem hasonlít régi önmagára. A húsz évvel korábbi Dimenzióváltás óta az emberek látják egymás auráját, így nem titok többé, kinek mit rejt a lelke. A „jók” megalopoliszokba gyűlnek és energiafalakkal veszik körül magukat, a „rosszakat” pedig száműzik a vadonba. Míg a fal egyik oldalán tengernyi luxusban élnek az emberek, a másik oldalon éhínség, nyomor és katonai vérengzés tizedeli őket.

Mia tisztában van azzal, mit kockáztat, amikor a szellem utasítására sírt rabol és betörést követ el, mégis jeges zuhanyként éri a hír, miszerint kettős gyilkossággal vádolják. Menekülnie kell hát a rengetegbe, holott ártatlan. A sors Liam Blackwood, a fejvadász karjába sodorja, aki zsigerből gyűlöli a manipuraiakat, miközben súlyos adósság nyomja a vállát bajba került öccse, Russel miatt. Döntenie kell, hogy a becsületére hallgat és a lány pártjára áll, vagy inkább a Mia fejére kitűzött vérdíjjal menti saját bőrét.
Eközben a rémséges vadonban, a Hobbs-birtokon élő két fiatal lány, Ruby és Stella arról álmodnak, hogy szerencsét próbálnak a csillogó nagyvárosban. Munkát vállalnak odaát, ám hamar rájönnek, hogy a mesés aurák fénye súlyos titkokat rejteget. A felismerés sajnos későn érkezik, és a lányoknak küzdeniük kell, ha élni akarnak. A vadonban szüntelenül tart a vérontás, gyilkos mutánsok szedik az áldozataikat, akiket mesterségesen tenyésztett ki a katonaság a népesség-szabályozásra. Dylan, Mason és Liam gyerekkori jó barátok, akik a Hobbs-birtokon élők biztonságát vigyázzák, ám ők sem számítanak a lavinára, amit a Milton-lány üldözése eredményez, és ami mindannyiuk életére hatással lesz.
A halálesetek sorra követik egymást. Mia egyre mélyebbre merül a látomásokkal teli rejtélyben, miközben a világ véres valósága is fenyegeti. Öl vagy megölik – nincs más választása, miközben a fojtogatóan sötét múltjából előtörő démonjai is kísértik.
Hőseink útjai ezúttal két, egymástól merőben különböző világba vezetnek. Miközben a halál számolatlanul szedi áldozatait, és az élet oly szívbemarkoló csapásokat mér rájuk, mi más segíthetné őket tovább, mint az élet egyszerű szépségeibe vetett hit, a tábortűz hevében sistergő erotika és a latin ritmusra ringatózó szerelem? 

Kedves Olvasóm, készen állsz a nagy utazásra?

A.O. Esther körülbelül két éve robbant be a szélesebb köztudatba az Összetört glóriák című sorozatával. Azokat a könyveket még nem olvastam (bár az első része tavaly óta a polcomon csücsül), mert nem éreztem azt a szikrát, ami szükséges ahhoz, hogy egy könyvet a kezembe vegyek. Azonban az új sorozata felkeltette a kíváncsiságomat, ahogy olvastam a fülszövegét. Disztópia? Titokzatos gyilkosság? Mutánsok? Ellenségek közti szerelem? Mindez annyira érdekesen hangzott, hogy tudtam, ezt a könyvét biztosan olvasni fogom.

Az írónő pedig hatalmas mesélő. Nem veszteget el arra időt, hogy oldalakon át tartó bevezetőt olvassunk a világról, az emberekről, a történelemről, hanem azonnal a történet sűrűjébe csap. 
Mia a barátaival elég nagy zűrbe keveredik, hiszen nem kevesebbre vállalkoznak, mintsem kihantoljanak egy sírt, mert a lányt egy ideje különleges álmok gyötrik, egy nemrég meghalt tudós próbál neki üzenni. Ez a tette persze egy egész lavinát indít el, aminek a vége az lesz, hogy Mia a védett kis világából, ahol szinte mindene megvan, nagyon hamar a gyilkos mutánsokkal, fejvadászokkal teli külső Vadonba találja magát, ahol életben kell maradnia, ráadásul aki segíthet neki, az egy fejvadász, aki finoman szólva sem szívleli a városban lakókat. 
Ez a történet így leírva picit ismerős, nem? Igen, jól gondoljátok, Veronica Rossi: Végtelen ég alatt című könyve hasonlóan indul, ezt nem tudtam én sem figyelmen kívül hagyni. De ne féljetek, a két történet közti hasonlóság körülbelül itt véget is ér.

Ebben a regényben az írónő lenyűgözően tárja elénk ezt a két ellentétes világot. Mind a két helyszín tökéletesen ki van dolgozva. Manipurát – ez a város neve – sok más disztópiával szemben teljesen el tudom képzelni, mint egy, a Földön lévő várost pár száz évvel később. Rengeteg újítással – amelyeken talán már most is dolgoznak a mi tudósaink is, de mégsem annyira elrugaszkodva a valóságtól. És szemben vele ott van a Vadon. Ami csak első ránézésre (és főleg a megapoliszban lakók számára) tűnik borzalmas helynek. Igen, ott vannak a mutáns gyilkosok, a középkori jellegű életkörülmények, de mégis élnek ott is emberek. És nem is akárhogyan. Sokat gondolkoztam rajta, hogy hol szeretnék inkább élni és eleinte nehéz is volt eldönteni. Hiszen a minden földi jóval ellátott város különleges, szívesen kipróbálnám a zuhanyt, ami tudja, hogy milyen hőfokon kérem a vizet és milyen tisztálkodási szereket kérek hozzá, az elektromos autót, az éjjel is fluoreszkáló utat és a többi érdekességet, de mégis Manipurát jóval ridegebbnek és üresebbnek éreztem, mint a Vadont. A Vadonban a Hobbs-birtok – ahol a történet egy jó része játszódik, valahogy jóval közelebb került hozzám, emberközelibb volt és barátságosabb. A szinte családként együtt élő kis közösség, a közös programok és a szoros kötelékek számomra nagyon szívet melengetőek voltak.

Mia
A.O. Esther pedig gyönyörűen írja le ezeket. Élmény volt olvasni a sorait és nagyon könnyű belefeledkezni a történetbe. Nem is tudom, hogyan másképp kifejezni, de minden sorából süt a „jólelkűség”. Ezért furcsa nekem, hogy disztópiát írt, ami azért a legtöbb esetben elég kemény, zord világba kalauzol el minket. Éreztem is néhol, hogy a mérleg két nyelve közül inkább a romantika felé billen az egész. A két főhős, Liam és Mia között – szerintem nem árulok el nagy titkot, ha leírom, hogy - hatalmas szerelem bontakozik ki, de számomra valahogy túl gyorsan. Én jobban szeretem, ha a szereplők picit jobban küzdenek egymásért, és ez a többi szereplőnél valahogy jobban látszik.
Természetesen azért nem szűkölködik a regény borzalmas részekben sem, voltak olyan oldalak, ahol nem volt könnyű eldönteni, hogy milyen korosztálynak szóló könyvet is olvasok, hiszen az írónő nem félt beleírni olyan dolgokat, ami tudom, hogy pár olvasónál ki fogja verni a biztosítékot. Ezek a részek azonban a történet javára váltak, picit ellensúlyozták a sokszori - nekem talán túlzott - romantikus részeket. A könyv vége pedig már egy valódi disztópia függővége, annak minden izgalmával együtt és azzal az ígérettel, hogy a következő rész talán komorabb hangulatú lesz.
A főhősöket az "instant love" problémámon kívül nem tudtam nem szeretni. Mia harcos lány, ez már az
Liam
otthoni környezetében is meglátszik és ez csak tovább fokozódik, amikor olyan helyre kerül, ahol szüksége van minden erejére és ügyességére, hogy életben maradjon. Megszállottan keresi az igazát, amivel persze egy rakás másik embert is bajba sodor, de így lesz érdekes a regény! Végre megint egy olyan női főhős, akit nem kell folyamatosan pátyolgatni, ha kell fegyvert ragad és szembeszáll bárkivel! 
Liamnál inkább a testvéri szeretet tudnám megemlíteni, azt a szoros kapcsolatot, ami az öccséhez fűzi. Persze ő is rendelkezik minden olyan tulajdonsággal, ami egy főhősnek dukál: okos, ügyes, harcias, jó vezető és természetesen hűséges szerelmes férfi:).
A mellékszereplők közül pedig nem tudok senkit sem külön kiemelni, mert  Liam "családja", Mia barátai, sőt még az ellenség is ugyanolyan érdekesek, sőt majdhogynem egyenértékűek, mint maguk a főhősök.
A regény fő szálát alkotó "aura-probléma" pedig annyira felkeltette a kíváncsiságomat, hogy biztos vagyok benne, hogy nemsokára elmegyek és megnézetem a saját aurámat is. Nagyon érdekelne, hogy nálam mit lát egy hozzáértő:).

És egy vicces momentum a regény kapcsán. Személy szerint Michael Bublé hatalmas rajongója vagyok és hetek óta az egyik számát hallgatom folyamatosan - ez pedig a "Save the last dance for me". Erre olvasom a könyvet és az egyik jelenetben a szereplők milyen számra táncolnak? Egy "kétszáz éves retro-slágerre", ami történetesen... ez a szám. Véletlen egybeesés, ugye?:)


Amit még  így a végén meg kell említenem, az a könyv borítója és a könyv minősége. A mai világban kevés olyan könyvet foghatunk a kezünkbe, mint ez. Gyönyörű kivitelezésű, keményborítós, külső, ugyanolyan minőségű védőborítóval, saját, belső könyvjelzővel. A fejezeteket gyönyörű motívumok választják el és még egy egyedileg beleillesztett régi magyar áldás is helyet kapott benne. Tudom, hogy egyre többen választják az e-könyveket olvasásra, de ebben az esetben mindenkinek azt ajánlom, hogy vegye kézbe a nyomtatott könyvet, mert ilyen élmény manapság már ritkán érheti az olvasót.

Összeségében a regény nagyon tetszett, a történet izgalmas, fordulatos, nehezen lehet kiszakadni belőle, de remélem, hogy a második rész kicsit sötétebb hangulatú lesz és kevesebb lesz benne a romantika. De erre a vége alapján minden esély megvan, úgyhogy:

Kedves Írónő, én készen állok a további utazásra és mikor kaphatom a kezembe a következő részt?

Borító: Egyszerű, de mégis nagyon szép és ízléses. Élmény kézbefogni és jó ránézni.

Kedvenc karakter: Mia, Liam, Dylan

Szárnyalás: az írásmód

Mélyrepülés: Robert Dale

Érzelmi mérce: vannak benne forróbb jelenetek és egy-két durvább rész is, úgyhogy mindenképpen 16 éven felülieknek ajánlanám a könyvet.

Értékelés: 


Blogturné extra - Manipura 

Manipura egyike annak a hét, egymással szomszédos megapolisznak, amit a Dimenzióváltás után, 2200-ban
alapítottak. A Föld legfőbb energiavonalai mentén építették fel őket és a hét energiacsakra után nevezték el őket. Manipura a Napfonat csakrát szimbolizálta. 

Napfonat csakra
A lakóit aszerint választották ki, hogy kinek milyen az aurája. A jó aurával rendelkezők a falon belüli mesterséges csodavárosokba kerültek, akinek nem volt jó, vagy egészséges aurája, azok a falakon kívül rekedtek.

A megapoliszokat eleinte csak egyszerű szögesdrót védte, majd az évek során, ahogy a technika korszerűsödött, elektromos kerítések váltották fel a szögesdrótot. Ezek a kerítések hatalmasak lettek, kívülről szinte bevehetetlenek. A kapukat katonák őrzik. A kintiek csak bejárási engedéllyel juthatnak be és csak azok a szerencsések, akik valamilyen munkát vállaltak a gazdag családoknál.

Az emberek nagy többsége a város szívében él, de a nagyhatalmú vezetők az eldugottabb helyeket részesítik előnybe és ott építik fel az otthonaikat.

A városközpontot üvegből készült felhőkarcolók uralják, amelyeket fedett hidak kötnek össze. Ezeken ugyanúgy, ahogy az épületek tetején, fák és növények nőnek. A parkok nem csak az utakat és tereket díszítik, hanem szinte minden terasz dísznövényektől zöldell, és egzotikus virágok futnak végig az üvegfelületeken. A külvárosokban ugyanolyan üvegfalú, kristályokként csillogó házak vannak, de jóval alacsonyabbak, mint a központban. 


A városok felett, a felsőbb légrétegekben UV szűrőket alkalmaznak, hogy a káros napsugarak ne ártsanak az ott lakóknak, így az emberek bőrszíne inkább világos, mint napbarnított.

A közrendet teniszlabda méretű, levegőben repkedő robotok látják el. Ellenőrzik a lakosság fizikai és lelki állapotát és ez alapján döntik el, hogy veszélyt jelent-e valaki a többiekre vagy sem. Ugyanilyen repülő robotok szolgálnak a falak mentén is.

A megapoliszokban, így Manipurában is jólét uralkodik, az emberek nem pénzért dolgoznak, hanem a közös jólétért és a további felemelkedésért. Kreditpontokat használnak pénz helyett, de az alapellátás, mint ruha, élelem, napi használati cikkek alanyi jogon járnak. Akik pedig ezen felül felelős munkát vállalnak, a tevékenységük fontossága szerint további kreditpontokat kapnak, amiket olyan üzletekben vásárolhatnak le, amit csak az elit réteg engedhet meg magának. A termelőmunka javát robotok végzik: ők készítik elő a nyersanyagokat, ők varrják a ruhákat, ők rakják össze a műszaki cikekket és mindent, amire az embereknek szüksége van. De a tanítói, gyógyítói és egyéb szellemi munkát emberek végeznek – önkéntes alapon és ezért jócskán ellátják őket többletpontokkal, amivel azt kezdenek, amit csak akarnak.

A Dimenzióváltást követően kifogytak a Föld olajkészletei, így a benzines autók feleslegessé váltak. A megapoliszokban elektromos autókkal és mágneses elven működő gépekkel közlekednek. Az utakat speciális burkolattal látták el, ami nappal magába szívja a nap sugarait, éjjel pedig ragyogó kéken fluoreszkál.

A megapoliszokat szenátorok irányítják, akik lélekrend nyakláncot viselnek.

A legtöbb manipurai család turmixokon, rosttablettákon és vitaminkoktélokon él. Az emberek egyenes vonalú, egyszerűnek tűnő, mégis rafinált, egyszínű ruhákat viselnek. A férfiaknak rövidre nyírt haja van, a nőknek pedig szép, rendezett, ékszerekkel díszített frizurája. Mindannyian puhatalpú cipőket hordanak, mint a táncosok. 

Forrás: A. O. Esther - Gombnyomásra 1.

Nyereményjáték:
Manipura vezetői különböző nagyságú vérdíjat tűznek ki az általuk veszélyesnek ítélt emberekre, akiknek a levadászását előszeretettel bízzák a városfalon kívül élő fejvadászokra A vadászok munkájukért cserébe kreditpontokat kapnak, amiket különféle dolgokra válthatnak be.
A turné ideje alatt Ti is belekóstolhattok, milyen is a fejvadászok élete. Segítsetek nekünk megtalálni a hat eltűnt szereplőt! 

Feladat:
1. Lájkoljátok A. O. Esther és a Blogturné Klub facebook oldalát. (Kötelező!)
2. Olvassátok el a szökevények adatait, és a szöveg, valamint az eltűntekért járó kreditpontok segítségével, találjátok ki, melyik blogon, melyik szereplőt keressük. Ha megvan, írjátok be a nevét a rafflecopter megfelelő mezőjébe. (Kötelező!)
3. Nem kell mind a 9 betűt felhasználni.
4. Segítségetekre vannak a betűk alatti pontszámok.
5. Mindegyik karakter a Gombnyomásra c. regényben szerepel.
6. Szólj hozzá az egyes állomásokhoz, és növeld a nyerési esélyeidet. Üzenete(i)d linkjét írd be a rafflecopter megfelelő mezőjébe. De figyelem, maximum 6 linket hozhatsz! (Nem kötelező!)

Vadászatra fel!

A szökevény adatai:
Nem:
Kor: 25
Haja színe: vörös
Szeme színe: kék 
Lakhely: Hobbs-birtok
Kreditpont: 415 pont

A Blogturné további állomásai:
Július 24 - Kelly Lupi olvas
Július 25 - Dreamworld
Július 27 - Nem harap a...
Július 29 - Media Addict
Augusztus 2 - Zakkant olvas 

12 megjegyzés:

  1. Most lehet úgy tűnik csak azért írok, mert nyereményjáték, de alapból is nagyon szeretem az értékeléseiteket. Michael Bublé forever ♥:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönjük:)))).
      És igen, Michael Bublé forever ♥ - lesz koncertje ősszel itthon, de a jegyek ára alapján azt hiszem továbbra is csak hallgatni fogom, látni nem.:)

      Törlés
  2. Két napot kellet gondolkodnam, hogy hogyan is kell megcsinálni, de rájöttem :D
    Izgalmasnak tűnik :D :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy rájöttél:))). Bevallom őszintén, amikor először megláttam, én is csak pislogtam, de reméltem, hogy Nektek menni fog:))).
      (persze, ha nagyon megakadtok, valami segítséget mindig tudunk adni, mert nem az a lényeg, hogy senki ne találja ki, de én speciel annak jobban örülök, ha gondolkodtok és magatoktól jöttök rá!:)

      Törlés
  3. Érdekes fejtörő, szeretem a rejtvényeket. A történet nagyon tetszik amint tudom el is fogom olvasni.

    VálaszTörlés
  4. Az Összetört glóriákat nagyon szeretem. Kíváncsi vagyok erre az új könyvre is. Az értékelést olvasva még jobban várom.

    VálaszTörlés
  5. Először csöppet megijedtem ettől a játéktól... :D De aztán rájöttem, hogyan működik.
    Lövésem sincs, hogyan tudtok kitalálni mindig ilyen ötletes feladatokat, de tény, hogy szeretek ezeken a játékokon részt venni. :) Grat a feladványhoz, nagyon tetszik! :))

    VálaszTörlés
  6. Nagyon tetszik a játék, mondjuk kapásból elszámoltam. :D

    VálaszTörlés
  7. Nagyon kreatív játék, tetszik. :)
    Aranyos a Bublé-s összecsengés és én külön köszönöm, hogy írtál a könyv fizikai valójáról is. Nálam sokat számít. :)

    VálaszTörlés
  8. Az Összetört Glóriák eddigi összes részét olvastam, ismét egy jó könyvet sikerült írni A. O. Esther- nek :)
    És a játék is nagyon jó :)

    VálaszTörlés
  9. Ígéretesnek tűnik! Remélem lesz olyan jó mint az Összetört glóriák :)

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók