KMK AKCIÓ

2014. augusztus 7., csütörtök

Francine Rivers: Az utolsó bűnevő


Augusztus elsejével a Blogturné Klub egy különleges turnéra indul. Egy olyan könyvvel, amire talán nem is számítanátok. De ha velünk tartotok az 1850-as évek Amerikájának egy kis, zárt közösségének életét ismerhetitek meg és egy lány, Cadi szívbe markoló történetét. Cadiét, aki önmagát keresi a világban, ahol túl sok a rossz, túl sok a megbánás, túl sok a titok... és túl kevés a hit.

Harmat Kiadó, 2014
368 oldal
Fordító:  Erdélyi András
Goodreads: 4,02
Besorolás: keresztény fikció

Cadi Forbes, az élénk képzeletű tízéves kislány súlyos lelki traumát él át kishúga halála miatt. Saját magát okolja a tragédiáért, és fejébe veszi, hogy csakis úgy szabadulhat meg bűnétől, ha a tiltások ellenére felkeresi a hegyek közé száműzött remetét, a bűnevőt, és megkéri rá, hogy szabadítsa meg a vétkétől. A bűnevő nem kitalált személy, a valóságban is létezett a tizenkilencedik századi Angliában, Skóciában és Walesben olyan személy, akit a kisebb közösségek azért fizettek, hogy magára vállalja az elhunytak bűneit. A különös szokást a kivándorlók magukkal vitték Amerikába, és főként az Appalache-hegységben gyakorolták.

Francine Rivers regénye egy ilyen emigráns walesi közösségben játszódik, a Nagy Füstös-hegység vadregényes környezetében. 


Ez a regény nem tipikusan azt a stílust képviseli, amit én általában olvasok. Sőt, ha egy könyvesboltban meglátom, se biztos, hogy az elsők között veszem le a polcról. De amikor a fülszövegét elolvastam, azonnal felkeltette a kíváncsiságomat, mert a történet különlegesnek tünt és ahogy utánanéztem, a Goodreadsen is nagyon jó értékelései vannak.

A könyv pedig nagyon olvastatja magát. De előre felhívom a nem hívő olvasók figyelmét arra, hogy a könyv egy része nagyon sok vallási részt tartalmaz, ami számukra esetleg ronthat a történet megítélésén. Nekem is kettős érzéseim maradtak a regénnyel kapcsolatban. Egyrészt imádtam a könyvet, nem tudtam letenni, hiszen a történet tényleg lenyügöző, érzelmekkel teli, és mindemellett izgalmas is, hiszen szerettem volna én is mindennek utánajárni, meglelni a bűnevőt, hogy Cadi, ez a picike, magányos, szeretetre éhes kislány feloldozást kaphasson, szerettem volna, hogy a családjával újra boldog legyen és persze a szomszéd fiúval, Fagannal essen szerelembe:). Persze azt se hagyhatom ki, hogy az írónő gyönyörűen ír az Apalache-hegységben élő, 1850-s évekbeli bevándorló közösségről és azok mindennapi életéről.
Fagan és Cadi
Amerika ezen korszaka nagyon érdekelt mindig is, gyerekként rengeteg kalandos történetet olvastam, bár azok a történetek inkább prémvadászokról, aranyásókról szóltak, indiánokkal, vadállatokkal harcolva. A történet viszont egy aránylag békésen élő kis közösséget mutat be. Természetesen az ő életük sem minden izgalomtól és tragédiától mentes, hiszen mégis a vadonban élnek; vadállatokkal és a még néha fel-feltűnő őslakosokkal megosztva azt. A helyszín pedig egy majdnem érintetlen ősvadon, annak minden szépségével és veszélyével együtt - amit az írónő nagyon szemléletesen mutat be. 

A közösség lakosai pedig az akkori élet szerinti kemény emberek, az életbenmaradásért való küzdelem, a veszteségeik teszik őket számunkra talán kissé ridegnek. Persze a babonák, a hiedelmek sem állnak távol tőlük és az életükhöz ez is szorosan hozzátartozik és befolyásolja azt.
És ebben a közösségben él főhősnőnk, Cadi, édesapjával, az édesanyjával és a bátyjával. Ő a narrátor és így talán még izgalmasabb az egész, hiszen egy 10 éves kislány szemével látjuk a történteket és a gyerekek, mint jól tudjuk, gyakran teljesen másként, őszintébben látják a világot, mint mi felnőttek. Rajta keresztül tudjuk meg, hogy a családjában valami történt, valami borzalmas dolog, amibe az édesanyja szó szerint beleroppant, az édesapja férfiként nem nagyon tud mit kezdeni a helyzettel, kétségbeesetten lavírozik a szeretett felesége és a lánya között, de mint családfenntartó, sokat van távol, így a kislány szó szerint magára marad. Megkap mindent, amire szüksége van az életben maradáshoz, csak a családi szeretetet nem. Amire
Cadi és Elda néni
nem csak egy kislánynak, de bármilyen emberi teremtménynek szüksége van. Cadinek így két támasza lesz, az egyik a szomszéd család egyik fia, Fagan, aki már 15 éves, ügyes vadász és a kislány iránt valamilyen érzelmet táplál (szerelmet nem mernék még mondani, hisz nagyon-nagyon fiatalok mind a ketten). A másikuk pedig Elda néni, egy nagyon-nagyon idős öreg hölgy, akit mindenki tisztel, de ugyanakkor félnek is tőle. Cadi pedig a nagymamája temetésén találkozik először a Bűnevővel és úgy dönt, hogy ha törik, ha szakad megkeresi a férfit, hátha ő leveszi róla azokat a bűnöket, ami miatt az édesanyja nem szereti őt. Persze a történtek nem várt fordulatot vesznek és hamarosan a körmünket rághatjuk azért, hogy az egész kalamajkából, amit Cadi okozott, mindenki épen és egészségesen kerüljön ki. 
A történet tényleg lebilincselő, szívszorító olvasni Cadi gyötrődését, ahogy Elda nénin és Faganon kívül nem látja senki, hogy mennyire szenved. De mellette tetszett nagyon a kislány igazságérzete, határozottsága és mérhetetlen hite. A szereplők tökéletesek, mintha mind valós személy lenne, tökéletesen bele tudtam magam élni abban a pár órában, ameddig a könyvet olvastam, hogy milyen lehetne abban a korban élni, ezek között az emberek között. És higgyétek el, sokan nem tudnánk végigcsinálni azt, amit az akkori kor embere megtett azért, hogy boldoguljon ilyen körülmények között.

És akkor, amivel problémám volt és amiért nem lesz a könyv maximum csillagozású, akármilyen lebilincselő is ez a történet. 
Ahogy az elején is írtam, ez egy nagyon kettős könyv. Az eleje - sőt szinte végig - egy gyönyörű történet a
szeretetről, a megbánásról és a megbocsátásról, de onnantól kezdett kicsit távolodni tőlem a könyv, ahogy belépett a regénybe a VALLÁS. Így nagy betűkkel. Az alaptörténetben is szerepel, hisz az akkori közösségek eléggé vallásosak voltak, de ez a történetbe teljesen belefért. De van egy része, amikor szerintem ez a történet egyedül a hívőknek emészthető, mindenki másnak picit megüli a gyomrát. Oldalakon át tartó szentbeszédet kapunk, tanításokat, amivel még mindig nem lenne semmi bajom, de néha úgy éreztem, hogy az írónő így próbál MINKET is megtéríteni, amit pedig nem szeretek. Őszinte leszek. Nem vagyok vallásos. A családból egyedül az egyik nagymamám volt az, őt apácák nevelték és hithű katolikusként sok mindent próbált átadni nekünk, így azért az alapokkal tisztában vagyok:), de mégsem sikerült soha a valláshoz közel kerülnöm, inkább ateistának vallom magam. Így ez a rész sajnos számomra emészthetetlen volt, kínlódtam vele rendesen. Persze ez csak egy rövid része a történetnek, utána újra visszazökkentünk az eredeti kerékvágásba és onnantól megint gördülékenyen haladt a történet. És a vége? Imádtam. A csattanójával együtt! Így minden a helyére került és így lett kerek a történet.

Összességében mindenkinek szívesen ajánlom ezt a regényt, akit érdekel egy meghatóan szép történet az 1800-s évek Amerikájából. De főleg olyanoknak, akik nyitottak a vallás felé és azoknak még inkább, akik gyakorolják is - én azt mondom, hogy bár a regényt bárki olvashatja, de ez a történet igazán nekik szól. 

Borító: Szép és tökéletesen illik a történethez

Kedvenc karakter: Cadi, Fagan, Elda néni

Szárnyalás: Cadi kitartása és hite

Mélyrepülés: Fagan apja

Érzelmi mérce: Sok tragédia van a háttérben, de megannyi kedves, szivet melengető rész is. És természetesen az akkori kor emberét is megérintette a szerelem, úgyhogy vannak páran, akikért izgulhatunk:)

Értékelés:
 
Blogturné extra - a bűnevők
A XVIII. - XIX. században Skóciában a családok egy darabka kenyeret tettek a haldokló szeretteik mellkasára. De nem is ez volt a legfurcsább dolog, hiszen ezután a családok felbéreltek valakit, hogy egye meg a kenyeret, mert azt hitték, hogy ez valahogyan képes az elhunyt bűneit eltüntetni. Honnan jött ez a furcsa szertartás? És milyen emberekből lettek Bűnevők?

A temetéseken vagy inkább azután egyáltalán nem ritka, hogy a rokonok hozzátartozók étkeznek - ezek a halotti torok.
De a Bűnevőknek teljesen más szerepük volt. Ők egy szertartás végeztek el, hogy elvegyék az elhunyt bűneit - olyan bűnöket, amelyek megbocsáthatatlanok voltak, illetve már nem volt idő meggyónni őket a papnak. Legtöbbször akkor hívtak Bűnevőt, ha váratlan haláleset történt. Úgy vélték, hogy a kenyér elfogyasztásával és az odakészített sör vagy bor megivásával a Bűnevő elfogyasztja, majd megemészti a Bűnöket.
Ez nem volt túl jól fizetett munka, hiszen általában fél shillinget kaptak a Bűnevők és természetesen az ételt, amit elfogyasztottak.
Ráadásul e munkájuk által számkívetettek, megbélyegzett és kirekesztett személyek lettek, mert az emberek úgy hitték, hogy minden egyes szertartás után a Bűnevők még nagyobb szörnyetegek lettek. Minden falunak volt saját Bűnevője, de az emberek kerülték őket, gyakran azt a tányért, amiből fogyasztottak, megsemmisítették vagy eltemették a halottal együtt.
Az egyház is gyanusan figyelte ezt a tevékenységet, hiszen a Bűnevők nem álltak kapcsolatban egy templommal sem és szándékosan hordozták magukkal egész életük során az elhunytak bűneit, ami ellentétes volt a kereszténység tanításaival.

A "bűnevők" használata a XX. század elején tünt el végleg.

Forrás: The Weird but True History of Sin Eaters , Wikipedia

A Blogturné további állomásai:
Augusztus 1 - Deszy könyvajánlója
Augusztus 4 - Napi falat
Augusztus 7 - Kelly Lupi olvas
Augusztus 10 - Dreamworld

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók