KMK AKCIÓ

2014. december 22., hétfő

Adventi blogturné - 23. nap - A Nap


„Van a csoda... Karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találod. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni. Ez a csoda a kedves szavakban, őszinte, szívből jövő kívánságokban, szerető érzésben érkezik. És kell ennél nagyobb ajándék? A következő háromszázhatvanöt napban ezek kísérnek, ezek adnak erőt. Nem a csomagokban lapuló tárgyak, hanem csakis ezek. Csak ezek... Ez a karácsony csodája.”

Te vajon hiszel a karácsony csodájában? Hiszel a zöld fenyő varázsában?

Mi, a Blogturné Klub tagjai minden kétséget kizáróan hiszünk benne! S hogy bebizonyítsuk Nektek is, hogy létezik, egy rendhagyó, karácsonyváró turnézásra invitálunk Benneteket!
Tarts velünk advent első napjától egészen karácsony napjáig és láthatod: a csoda bizony létezik. Hiszen a könyvek életre kelnek, a szereplők megelevenednek, az elképzelhetetlennek vélt találkozások és kívánságok beteljesednek!
Mától kezdve minden nap megismerhettek egy történetet a Blogturné Klub tagjainak – és néhány igazán nagyszerű kedves vendégünknek – a tolmácsolásában, melyből kiderül, hogy az idei turnés könyvek szereplői miként készülnek a karácsonyra, hogyan várják az ünnepet, és vajon ők maguk hisznek-e a csodában.
Ha ügyes vagy, és rájössz, hogy melyik történet melyik szereplőt rejti, Téged is megérinthet a karácsony csodája, hiszen megnyerheted a fa alatt becsomagolt ajándékok egyikét!
S hogy mit is rejtenek ezek a csomagok? Ez maradjon meglepetés! Elvégre a karácsony a meglepetések ideje!

Jó szórakozást!


Ma újra egy fantasztikus meglepetéssel készültünk nektek, hiszen a mai történetünk is egészen különleges. Ugyanis ezt a történetet - a 'Nap' tarot kártyához társítva - nem mi, a Blogturné Klub tagjai írtuk, hanem egy igen kedves meglepetés vendégünk. Hogy kicsoda? Ha kitaláljátok a szereplőt, akiről a mai jelenet szól, az íróját is egészen biztosan megfejtitek!

December 22. - Még 2 nap Karácsonyig

Beestem a K.-házba, és gyorsan kizártam a szállingózó hóesést, meg az orrokat pirosra csípő hideget. Levettem az átázott holmimat, hajamból kiráztam az olvadozó havat.
– Hahó! – kiáltottam, de válasz nem érkezett. Az üres csend erődházakhoz illett, nem családi házakhoz. J. kutya sem fogadott a küszöbön, de nem csak ez hibádzott: a máskor patyolat kövön vaskos sárcsík kenődött szét. Nem kutyamancsról vagy bundáról való, hanem mintha valami nehéz, piszkos tárgyat ráncigáltak volna be a házba.
A testem megfeszült a szokatlan jelek láttán. Követtem a nyomokat, ujjam begörbült, a bőrkesztyű nyikorgott a kezemen. A lépcsőfokokon apró fagyott földrögök hevertek szerteszét, csikorogtak, ahogy rájuk léptem. Az emeleten izgatott suttogást csíptem el, és engedett a csomó a gyomromban.
A hangok a szobámból jöttek, a résnyire nyitott ajtóm vonzott; titok lapult mögötte.
Belöktem az ajtót, és megtorpantam a küszöbön. A sárcsík egy embermagas, cserepes tujában végződött. A terebélyes, kékeszöld lomb betöltötte a teret; a szoba, amelyet nem bírtam belakni, most először tűnt személyesebbnek. Az ágakról tarka gombócok lógtak, a bütykös ágvégekre masnikat csomóztak. Mit keres itt egy fa? Minek aggatták tele egy csomó… Várjunk csak!
H. kiugrott a tuja mögül, az ágak megrezdültek.
– Ta-daa! – Kitárta karját, mintha magához akarná ölelni az egész világot, de lehet, hogy csak engem. Vigyorgott, az az érzésem támadt, hogy csak a villogó fogsorának van helye az arcán.
– Boldog karácsonyt! – mondta Ph., és szerényen ő is előbújt, kezében tükörfényes fémdarab, amelyre éppen madzagot kötött. – H. is ezt mondta, csak karácsonyi nyelven.
Ph.vállába öklözött.
– Nincs is olyan nyelv!
– Te már csak tudod! – szúrta vissza Ph.. – Nem is jársz iskolába!
– Sssh! Fogd be!
A következő öklözés elől ellépett, és a hevenyészett díszt az egyik ágra aggatta.
– De ha egyszer így van?
Az ikrek vitába bonyolódtak, nem volt értelme közbeszólnom, csak ki kellett várnom a végét.
Megvizsgáltam a vászon gombócokat: mind levarrt ujjú, kitömött kesztyűk voltak. H. munkája. Az ágak tövébe akasztott drótokból és fémdarabokból készült díszek pedig Ph. találékonyságát dicsérték. Feldíszítettek egy fát. De minek?
Áramütésként ért a felismerés: a giccses tuja valójában karácsonyfa akart lenni, sőt, a mai, téli napfordulót követő harmadik nap egybeesett a régi hagyománnyal. Olvastam karácsonyokról. Az apám a legmagasabb polcokra dugta el előlem ezeket a történeteket, mint minden családról és a családi összetartozás erejéről szóló könyvet. Apám tudta, hogy én csak magamra támaszkodhatok, ha ő egyszer nem lesz.
– Tudod mi az a karácsony, igaz? – kérdezte H.. Összevonta szemöldökét, próbálta megfejteni, hogy mit jelent a könnyfátyol, amit gyorsan kidörgöltem a szememből.
Hogyan magyarázhatnám el, hogy ez a giccses fa olyan, mintha belépnék egy könyv lapjaira? A családdal együtt járt az örökös alapzaj, a közös étkezések, nevetés vicceken, osztozás terheken. Megfigyeltem, hogy a családok megünnepeltek előre kitűzött napokat, apropót kerestek, hogy összegyűljenek és időt töltsenek egymás társaságában.
Bárcsak megsúghatnám a három évvel fiatalabb Pi.-nak, hogy ez lesz a jutalma, ha kitart: egy nap átélheti az érzést, amiről azt gondolta, csak olvashat.
– Ez az én ajándékom? – kérdeztem H.-től. Felvihogtam; egy K.-karácsony gondolata többé már nem fért el bennem. H. és Ph. elégedetten összenéztek, cinkos tekintettel; már nyoma sem volt az előbbi testvéri szóváltásnak.
– H. K.! – üvöltötte a nagybátyám a földszintről. Láttam a lépcsőn közeledő Pe. haragosan görbülő árnyékát. – Vörös Joe-nak eltűnt a francos tujája, és azt mondták te rángattad be ide. Ajánlom, hogy ne legyen közöd hozzá, mert olyan büntetést kapsz, hogy…
Pe. szava elakadt, amikor belépett a szobába. Felmérte a mosolyomat, aztán a giccses tuját, aztán a fintorgó gyerekeit, aztán az elkomorodó arckifejezésemet.
– Ez meg… – kezdett bele Pe., és Ph. behúzta a nyakát, H. meg karba tette a kezét, amikor Pe. nagy levegőt vett a kiabáláshoz.
– H., eredj le Vörös Joe-hoz, és kérj bocsánatot a taplóságodért! Mondd meg neki, hogy két hétig szobafogságban vagy!
– Sosem adta volna oda! – ellenkezett H..
– Indulj!
– De apa! – toppantott H.; hangja H.-hisztis, amivel elért bármit, amit akart. Rám mutatott. Francba! – Nem látod, hogy Pi. mennyire…
– Eredj! – Pe. ajtót mutatott. H. először nem mozdult, majd veszített egy gyors szempárbajban, és cittegve kitrappolt a szobából.
Pet. szája megrándult, amikor elhaladt mellette H.. Mosolykezdeményt harapott el, de a hangja még mindig csattant.
– Azt is mondd meg Vörös Joe-nak, hogy megkapja a tujáját holnap, és átvállalom a tartozását, amivel Ku. felé kell elszámolnia. És sajnálod, érted? Sajnálod, hogy szó nélkül elhoztad.
– Persze! – H. kinevette az apját, és már rohant is lefelé. – Sajnálom.
– És takarítsd fel a koszt, mielőtt anyád hazajön… Mindegy! – Hazel már messze járt, Pe. összecsippentette az orrnyerge tövét. Ph. felélénkülten visszatette a fára a saját díszeit, amiket H. leszedett.
– Hoztam csirkehúst pitének! – újságolta.
Pe. otthagyott minket, pedig ha megvárja, megköszöntem volna, hogy maradhat a tuja a házban.
Aznap este húsospitét sütöttünk He.-rel, és annyi krumplispogácsát szaggattunk az ikrekkel, hogy még a szomszédoknak is jutott belőle. He.-nek még órákkal később is liszt pergett a hollótincseiből, és még napokkal később is érezni véltem a sülő pogácsa illatát.
A szolárlámpákra piros és zöld kendőket borítottunk, és a tompa fények mellett az ikrek csendes éjt húztak hegedűn és csellón. Ph. úgy énekelt, mint egy angyal, és H. azzal szekálta, hogy úgy énekel, mint egy angyal. Én rég olvasott történeteket meséltem elnyújtott beleéléssel; szóról szóra, ahogy belém égtek az erődházban. Még Pe. is velünk egy szobában ücsörgött; a saját emlékeibe merült, és egy pohár bort szopogatott.
Aznap este, a K.-karácsonyon, könnyű volt a mellkasom és a szívem. Azt hiszem, még álmomban is mosolyogtam.
Azt kívántam, bárcsak megállna az idő.

Kitalálandó személy: Pi

Nyereményjáték:
Minden könyv felér egy apró varázslattal. Megszínesítik a szürke hétköznapjainkat, kalandokkal, veszélyekkel és izgalmakkal teli világokba kalauzolnak el bennünket. És mi is állhatna közelebb a varázslathoz, mint a mágia?
Idén mertünk egy nagyot álmodni és kilépni a hagyományok keretei közül. Ezúttal nem a szokványos adventi naptár nyitogatásával készültünk Nektek. Ó, nem.
Mostani turnénk során a Tarot kártyát, és azon belül is a Nagy Arkánum lapjait hívtuk segítségül. 2014-es, turnés olvasmányaink karaktereit úgy válogattuk össze, hogy valamilyen tulajdonságuk, tettük vagy habitusuk alapján megfeleljenek az eredeti 22 + általunk kitalált két kártyalapnak.
Nincs más dolgod, mint elolvasni az állomásokon található ünnepi novellákat, és kitalálni, mely karakterre gondoltunk. Az illető nevét beírva a rafflecopter doboz megfelelő sorába máris lehetőséged nyílik arra, hogy tiéd legyen valamelyik varázslatos nyeremény, amit a Blogturné Klub öt angyalkája (MFKata, Kelly, Fummie, Roni és Andie) ajánlott fel. S ha netalántán az összes vendég kilétét eltalálod, akkor huszonnégyszeres esélyre teszel szert!
Az igazán szemfülesek pedig extra meglepetésekre is bukkanhatnak olvasás közben! Hogy mi lehet az? Karácsony napján eláruljuk. Annyi azonban biztos, hogy érdemes velünk tartanotok. Rajta hát!
(Szeretnénk megjegyezni, hogy nem kell kapkodni. Nyugodtan gondoljatok át alaposan minden karaktert. Figyeljetek az apró jelekre, utalásokra. Direkt írunk mindegyikükről olyan tulajdonságokat, amelyekből rá lehet jönni a személyükre, így ha valami érdekes szokásuk vagy hóbortjuk van, azt tekintsétek nyomnak!)

a Rafflecopter giveaway


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók