KMK AKCIÓ

2015. november 16., hétfő

Jennifer E. Smith: Milyen lesz a búcsú után?


A Maxim Könyvkiadó jelenteti meg hamarosan Jennifer E. Smith új regényét Milyen lesz a búcsú után? címmel. A Blogturnésok közül heten is kíváncsiak a szerző immár negyedik magyarul megjelenő regényére, amelynek témája természetesen most is a szerelem körül forog. Tartsatok velünk és a könnyű játékunk megfejtői közül három szerencsés játékos gazdagodhat a könyv egy-egy példányával a kiadó felajánlásában.

Maxim Könyvkiadó - Dream válogatás 2015.nov.30.
268 oldal
Fordította: Komáromy Zsófia
Goodreads: 3,68
Besorolás: YA, realista, romantikus

Clare és Aidan számára lassacskán véget érnek a középiskolás évek. Bizakodva és céltudatosan várják a jövőt. Ám a várakozásokkal teli időszakra rányomja bélyegét, hogy a szerelmesek útja, úgy tűnik, különválik. Vágyaik és elképzeléseik külön városba viszik őket. Egyetlen kérdés marad hátra: ki kell találniuk, hogy együtt maradjanak vagy szakítsanak. A 12 órás beszélgetés során felidézik kapcsolatuk minden egyes fontos pillanatát, jelentős eseményét, hátha találnak valamit a múltjukban, ami meghatározza a jövőjüket. Az este barátokhoz, a családhoz, régi emlékekhez és különleges helyekre vezeti őket, ahol kemény igazságokkal és meglepő felfedezésekkel néznek szembe. Ahogy az óra jár, és eléri őket a reggel, úgy közeleg elkerülhetetlen búcsújuk is. A kérdés csak az, hogy a búcsú csupán reggelre szól avagy örökre? Mennyit bír ki a szerelem? Bájos, édesen keserű, bölcsességgel és szeretettel teli, ellenállhatatlan regény. Hogyan döntsünk, ha a szívünk és az élet más-más irányt diktál?

Kedvenc íróim közé tartozik Jennifer E. Smith, aki szerethető, hétköznapi karaktereivel és bájosan megírt történeteivel mindig tökéletes kikapcsolódást nyújt. Hogy ne legyen unalmas, most úgy gondolta, kicsit fejre állítja a róla kialakult képet.
A karakterekkel most sem nyúlt mellé, a két főszereplő és a barátaik is valósak, reálisak, szórakoztatóak a maguk módján. A történet viszont merőben más, mint az eddigiek, hiszen itt 12 óra leforgása alatt zajlanak az események, egyetlen éjszaka történetéről van szó, mielőtt Clare és Aidan elindulnak a továbbtanulásuk színhelyei felé, nem távolabb egymástól, mint a kontinens keleti és nyugati partja.
Clare egy nagyon eredeti ötlettel áll elő, pontokba szedi a szerelmük két évének főbb állomásait és ezeket szeretné bejárni Aidannel, akivel azt kell eldönteniük ezen az éjszakán, hogy egy pár maradjanak, vagy szingliként kezdjék éltük új és egyben egyik legfontosabb szakaszát.
Az amerikai fiatalok életében ez egy óriási változás, hiszen többségük ilyenkor válik le a családról, teljesen új környezetbe, akár több ezer kilométerrel távolabbra kerülnek az eddigi életüktől, és akár az is benne van a pakliban, hogy csak látogatóba utaznak haza a jövőben. Alapból  megterhelő érzelmileg  ez az időszak, és bizony nagyon sok fiatal életében ilyenkor a gimis szerelmek elhamvadnak, nem működik a távkapcsolat. Vannak viszont kivételek, hiszen a szünetek alatt lehetőség van találkozni, annyira azért nem lehetetlen az együtt maradás sem.
Clare nagyon realista gondolkozású, ő a szakítás pártján áll, akkor is, ha közben megszakad a szíve, annyira szereti a srácot. Életszerűen látja a dolgokat, a távolság féltékenységet szül, a hétköznapok felőrölhetik a bizalmat.
Aidan sokkal érzelmesebb, hajlik arra, hogy a szívére hallgasson, ne az eszére. Úgy érzi, nagyon erős benne a szerelem, és ez minden nehézségen át fogja segíteni. Ez egy kicsit fordított szereposztás, mint amit elsőre elképzelne az olvasó, de éppen ettől különleges.

Az este és az éjjel azonban nem pont  a tervek szerint halad. A szerző megmutatta, hogy semmi sem egyértelműen fekete vagy fehér, olyan döntéseket is kell hozni az életben, ami nem kellemes, olyan döntéseket is, ami neked jó, és nem a szüleid álláspontját tükrözik, és olyan döntéseket is, ami a szívedből jön.  Az írónő mindezt gyönyörű stílusban, szinte költőien fogalmazza meg, nem bonyolítja agyon a cselekményt és nem túlozza el az érzelmeket, a bánatos hangulat mellett bőven vannak vicces, humoros jelenetek is. Nagyon jót tett a történetnek, hogy jelentős szerepet kaptak a barátok is, az ő sorsuk is szorosan kapcsolódott a főhősökéhez, sőt, szerintem az olvasóközönség nem bánna egy spin-off történetet Stella és Scotty-ról sem.
A vége számomra megfelelő volt, mert én szeretem a nyitott végeket, ha a saját gondolataim szerint tudom továbbvinni a fejemben a történetet.  Maga a búcsúzás kiborít, ilyeneken garantáltan bőgök, szerencsére itt nem ez volt a végszó, az írónő nagyon helyesen odacsempészte a végére a poént.
Összességében ez a regény más, mint amit a szerzőtől vártam, de semmiképp sem rossz értelemben. A könnyedség az a jelző, ami kimarad a könyv értékelésénél,  viszont kaptam egy eredeti, különleges történetet két érett fiatal főszereplővel, amilyenekkel nem mindennap találkozom össze. Mindenképpen ajánlom a young adult romantika szerelmeseinek, vétek lenne kihagyni.

Borító: Nagyon tetszik a borító, jobb, mint az eredeti.  

Kedvenc karakter: Aidan

Szárnyalás:   Tópart jelenet.
 
Mélyrepülés: - 

Érzelmi mérce: Az érzelmekre épített az egész történet, inkább nagyobbaknak, a 15+ korosztálynak szól.

Értékelés:

Ha megtetszett a képre kattintva megrendelheted, most akár egy kerékpárt is nyerhetsz!
http://www.olvas.hu/termekek/mx947-milyen-lesz-a-bucsu-utanij


Játék:

A regénybeli páros, Clare és Aidan az utolsó estéjükön felkeresik az együtt töltött két évük fontosabb helyeit. Egy-egy képet mutatunk minden állomáson ezekről a helyekről, nincs más dolgotok, mint beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába. A megfejtéseket kellő lazasággal kezeljétek, elfogadunk többféle megoldást! Pl: ha láttok a képen egy játszóteret, akkor a megfejtés játszótér, nem pedig konkrétan az xy chichagói játszótér.Figyelem! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre válaszolni a megküldött e-mailre. A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz!
a Rafflecopter giveaway

Résztvevő blogok:

11.10 Angelika blogja
11.12 Deszy könyvajánlója
11.14 Dreamworld
11.16 Kelly és Lupi olvas
11.18 Zakkant olvas
11.20 Always Love a Wild Book
11.22 CBooks
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók