KMK ÚJ KÖNYVEK Katt a képre!!!

2016. március 18., péntek

Neal Shusterman: Everlost - Elveszve élet és halál között

Neal Shusterman könyvei nem a könnyed kategóriába tartoznak. Előfordulhat, hogy a testedet szétbontják, bezárnak egy félelmeidből épült vidámparkba, vagy éppenséggel halálod után eltévedve az elveszettek erdejében találod magad. Ez utóbbi történt a napokban, Tilos az Á könyvek kiadónál, megjelent Everlost - Elveszve élet és halál között című könyvében. Tartsatok velünk ti is, hogy megismerjétek Everlostot, és lehetőségetek legyen megnyerni a kiadó által felajánlott könyvet!

Tilos az Á Könyvek 2016
344 oldal
Fordította: Bartók Imre
Goodreads: 3,93
Besorolás: YA, paranormális


Everlost egy varázslatos, ugyanakkor veszélyes vidék. Azok a gyerekek kerülnek ide, akiknek a lelke nem talál nyugalomra, és így egy köztes világban reked: félúton élet és halál között. Fénylelkekként bandákba verődve élnek, és együtt ismerkednek az új világ adta váratlan lehetőségekkel… Nick és Allie utolsó emléke egy autóbaleset, mely után Everlostban ébrednek. Vándorlásuk során rátalálnak Maryre, az elveszett gyerekek királynőjére és különös birodalmára, ahol Nick úgy érzi, otthonra lelt. Allie azonban nem akar az örökkévalóságig ott maradni, ezért kockázatos vállalkozásba fog: gyakorolni kezdi a bőrtérítés tudományát, melynek során a lelke képes egy halandó testébe költözni. Miközben hőseink saját útjukat keresik, Everlostban felbukkan egy irtózatos szörnyeteg, aki McGillnek nevezi magát. Neal Shusterman magával ragadó könyve életről, halálról, és mindenről, ami közötte lehet…

Nekem ez az első olvasásom a szerzőtől, bár beszereztem már az Unwindet is a rengeteg jó kritikán felbuzdulva. Most, hogy alkalmam nyílt olvasni az Everlostot, kétségkívül új kedvenc szerzőt avattam.
A halál utáni lét kérdése minden egyes halandót foglalkoztat. A különböző vallások magyarázata nem érdekel, nem hiszek a papok által gyártott teóriákban, viszont az írók fantáziájából kipattanó ötleteken mélyen el tudok gondolkodni. Neal Shusterman elképzelése különösen megérintett, egyrészt azért, mert gyerekekről van szó benne, másrészt olyan remek eszközökkel mutatta be ezt a világot, hogy igazán nem bánnám, ha valójában így lenne. Mit is művelt a szerző? Megteremtette Everlostot, egy olyan világot, ami félúton van a mi világunk és aközött, ahová halálunk után jutunk. Ez nem olyan hely, ahol mindenki áthalad a halála után, ide csak gyerekek kerülnek, akik valami oknál fogva nem tudnak áthaladni a túlvilágra, mert nem egyértelmű a céljuk, vagy csak nem állnak készen elhagyni az életet. Itt rekednek ezen a helyen, ahol a halott fák élők, a lerombolt épületek mégis léteznek, ahol minden lépésükre vigyázniuk kell, mert ha nincsenek mozgásban, vagy biztonságos helyen, akkor szépen besüppednek a földbe, egészen a föld középpontjáig, hogy a lelkük az idők végezetéig  vegetáljon. Kitűnő világfelépítés ez!
Nyomasztó jelenetekkel indul a történet, frontális ütközés áldozata lesz két fiatal, Allie és Nick, akik 9 hónappal a baleset után térnek magukhoz, immár szellemként, a tragédia helyszínéhez közel. Egy náluk valamivel fiatalabb fiú, Leif várja már türelmetlenül az "ébredésüket", ő már sok éve él itt az erdőben, leginkább egyedül. Allie a leghatározottabb közöttük, ő mindenáron azt szeretné, ha visszamehetne a családjához, hogy megbizonyosodjon, apja túlélte-e a balesetet és egyáltalán mi van a családjával. Azt hiszem ennél a gondolatnál nincs olyan olvasó, aki másképpen érezne Allie helyében. Azonnal rohannék én is a helyében, hogy lássam a családom.
Az út hosszú és közben számos akadályba ütköznek, legfőképp más fénylényekbe, ahogy magukat nevezik ezek a gyerekek. Akár a felnőttek között, itt is vannak erőszakosak, csúfolódók, bűnözők.
De akadnak segítők is, akik jó szándékkal fordulnak az elveszettekhez. Kissé hatásvadász ötletnek találtam néhány New Yorkkal kapcsolatos helyszínt, de ez még belefér. Mary karaktere nagyon összetett, ő a mentora és gondozója az elveszett gyerekek egy csoportjának, ahol főszereplőink is megfordultak. Szimpatikusnak kellene érezni őt a tettei alapján, de inkább szemellenzőssége jut eszembe róla és az, hogy vajon mi alapján képzeli magát Everlost úrnőjének?
Feltűnik a színen McGill, aki egy mindenki által rettegett szörnyeteg,  a külseje és a tulajdonságai is erre mutatnak. Ugyanakkor őszintén szólva számomra szórakoztató figura volt, a végén hatalmas csattanóval. Imádtam a szerencsesütis vonzódását, tényleg rá lehet kapni!

Nagyra értékeltem a könyv egyik gondolatát, hogy mennyire fontosak az emlékek, az agy, a szellem mozgatása. Minél több idő telik el, Everlostban a szellemlények elfelejthetnek dolgokat, például a saját kinézetüket, nevüket is, ezáltal eltorzulnak, belül pedig nem vágynak semmire, csak a napi monoton unalmasságra. 
A szerző ebbe a paranormális világba még további misztikumot is vitt, néhány szereplőnek különleges képességeket adott, ami még izgalmasabbá tette a történetet. A legjobban viszont az utolsó pár fejezet tetszett, amikor rájönnek a titkokra, az érmék hasznára, ez nagyon szép csúcspontja volt a cselekménynek, Nick karaktere erőteljes fejlődésen ment keresztül, míg idáig jutott. A szerző stílusa remek, gördülékeny és érthető a szöveg, fájdalmasan gyönyörű leírásokkal. A karakterek egytől egyig átgondoltak és jól felépítettek. A szereplők életkora 16 év alatt van, és ez nem egy romantikus regény, mégis a kamaszkorú szereplők között alakulnak romantikus vonzódások.
Összességében nagyon tetszett a történet, azoknak ajánlom, akik nem ijednek meg a misztikumtól,  garantálom, hogy elmélkedős, élvezetes kalandban lesz részük. Rám megtette a hatását, nem egy felejtős történetről van szó, máris várom a folytatást!

BorítóPontosan tükrözi a megteremtett világot.
 
Kedvenc karakter: Allie, Nick

Szárnyalás: McGill "tanítása".

Mélyrepülés: -

Érzelmi mérce:  A romantikát abszolút félretéve, itt inkább a lelki megrázkódtatás az érdekes, ki hogyan tud megbirkózni és felülkerekedni a gondolaton, hogy már nem élő.

Értékelés:


Nyereményjáték


Az Everlost egyik központi kérdése a haláli utáni élethez köthető. Az irodalomban többször is felbukkan ez a téma, azonban az írók igencsak különbözőképpen látják ezt a kérdést. A mostani nyereményjátékban az lesz a feladatotok, hogy a leírás alapján kitaláljátok, melyik, ezzel a témával foglalkozó, regényre gondoltunk. A helyes megfejtők között kisorsolunk egy, a kiadó által felajánlott. példányt Neal Shusterman: Everlost című könyvéből

Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.

Jobb füldugót használni Kaylee közelében, ugyanis amikor valaki a halálán van, ő pedig a közelben van, a sikításától poharak törnek és dobhártyák repednek be. Kivéve, ha te is banshee vagy, mert akkor gyönyörű dallamot hallasz. Az biztos viszont, hogy így pasizni igazán nagy kihívásnak számít.


a Rafflecopter giveaway



Résztvevő blogok:
03.14 Always Love a Wild Book
03.16 Deszy Könyvajánlója
03.18 Kelly & Lupi Olvas
03.20 Media-Addict.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók