KMK ÚJ KÖNYVEK Katt a képre!!!

2016. május 10., kedd

Amy Kathleen Ryan: Láng (Ragyogás #3)

És a Szikra Lángba borította az Új Látóhatárt.

Tartsatok velünk május 10 - 12 között Amy Kathleen Ryan Láng című könyvének turnéján, melynek során a Blogturné Klub 3 állomásán megtudhatod, mennyire tetszett nekünk a sorozat zárókötete.
Természetesen a már megszokott játék sem marad el, s ha ügyesek vagytok, akkor a blogturné végén megnyerhetitek a Maxim Kiadó által felajánlott 1 könyvet!

Maxim Kiadó, 2016
404 oldal
Fordította: Marczali Ferenc
Goodreads: 4,02
Besorolás: YA, sci-fi

Waverly és az Empyrean legénységének többi tagja elszakadtak egymástól, az otthonukat jelentő űrhajó pedig felrobbant. A szüleik kiszabadítására indított küldetés kudarcba fulladt, és most minden eddiginél reménytelenebb helyzetben találják magukat. Anne Mather a szárnyai alá veszi Kierant, de vajon tényleg az a célja, hogy a két hajó legénysége békében éljen együtt az Új Látóhatáron, vagy a fiút csupán saját hatalmának megerősítésére akarja felhasználni? Seth helyzete még ennél is kilátástalanabb. Ő a többiektől külön, egyedül menekül el az Empyreanról, hogy aztán az Új Látóhatárra érkezve szökevényként kelljen bujkálnia. Helyzetét az is nehezíti, hogy sérülései, melyeket még az Empyreanon szerzett, egyre jobban elfertőződnek, és a fiú állapota napról napra romlik.

Őszinte leszek. Nagyon rég volt, amikor a második részt olvastam. Már majdnem két éve. Így nem volt egyszerű visszarázódni ebbe a történetbe és igen, szükségem volt arra, hogy elolvassam az értékelésemet a Szikráról, hogy tudjam, mit is várhatok ebben a részben. Aztán persze ahogy nekikezdtem, hamar visszajöttek az emlékek, gyorsan beugrott, hogy Kierant nem szerettük, Sethet annál inkább, Waverly sokat küzdött, Anne Mather volt az ellenség és így tovább. Szépen lassan ugyanúgy beszippantott a történet, ahogy az első és a második résznél is.
Ez a rész azonban picit más, mint az előző. Ott rengeteg volt az akció, hiszen a gyerekeknek egyedül kellett megküzdeniük a hatalmas űrhajó vezetésével, támadás történt, lázadás tört ki és még sorolhatnám. Itt pedig ehhez képest a történet első része szinte akció nélkül zajlott le. Ez egy jóval lassabb lefolyású történet, mint az előző kettő. Inkább az érzelmek, az emberek közötti interakciók kerülnek előtérbe, mint a fizikai csatározások. Ryan bemutatja, hogy az ember, legyen bármilyen környezetben is, a hatalom érdekében bármit képes megtenni. És ehhez nem szégyell akár gyerekeket is felhasználni. Mert azzal, hogy Kieran és Waverly visszakerült az Új Látóhatárra, akaratukon kívül is, de egy harc közepébe kerülnek. Anna Mather az irányító, a fő "Pásztora" a hajónak, de ezzel nem mindenki ért egyet és a háttérben szerveződik a puccs. Kieran Anna Mather "szerető" karjaiba kerül, Waverly a másik táboréba, Seth pedig, mintegy hontalan bújkál a hajón és súlyosan sérülten is, de próbál segíteni Waverlynek. Rémisztő nézni, ahogy a felnőttek, a tanult, okos, tapasztalt felnőttek hogyan próbálják a gyerekeket a saját oldalukra állítani, közben pedig nem félnek bevetni bármit - fenyegetést, bántalmazást, szép szót, jutalmazást - csak hogy megszerezzék amit akarnak. Főhőseink pedig rettentő sokat szenvednek. Rég olvastam olyan regényt, ahol az írónő ennyire "megkínozta" a főszereplőit mind testileg, mind mentálisan. Én tudom, hogy ez egy túlélő űrhajó és itt mások a játékszabályok, de akkor is.. amit a felnőttek megtettek a gyerekekkel.. azt még olvasni is borzasztó volt néha.
Ebben a mocskos csatározásban egy dolog volt üdítően felszabadító - ez pedig a fiatalok közti összetartás. Történjen bármi is, Kieran, Waverly és Seth összetartoznak - még az előző részben történt összetűzéseik után is. Nagyon szerettem olvasni a közös jeleneteiket! És ha már közös jelenet. Az írónő nagyon jól megoldotta a szerelmi háromszöget, voltak keserédes pillanatok, de voltak megmosolygtatóan aranyos romantikus részek is. Azt pedig nyugodtan elmondhatom minden spoiler nélkül, hogy sokáig egyáltalán nem volt biztos, hogy Waverly melyik fiúval marad. Persze, sejteni lehetett, hogy ki lesz a befutó, de biztosra semmit se vehettünk. És ez így volt izgalmas.
Ahogy az is, hogy már majdnem befejeztem a könyvet (körülbelül 94%-nál tartottam), de még mindig nem lehettem biztos abban, hogy mi lesz a vége. Mert a történet a végefelé nagyon beindult, izgalmassá és akciódússá vált, a tétek óriásivá emelkedtek és szinte minden főszereplő életveszélyes helyzetbe került. Néha komolyan mondom még az is megfordult a fejemben, hogy az írónő fogja és kinyír mindenkit és így egyszerűen lezárja a trilógiát:). Persze a valóság ennél azért jóval egyedibbre sikerült, személy szerint nekem nagyon tetszett, ahogy befejeződött a történet. Voltak persze benne olyan részek, ahol a szívem összeszorult, de szerintem ehhez a történethez erre szükség volt.
És kinek ajánlom? Azoknak, akik olvasták az első és a második részt, hiszen ahhoz, hogy ezt a könyvet megértsd, mindenképpen szükség lesz az első két részre. És azt a véleményemet még mindig fenntartom, hogy ez egy olyan trilógia, amit fiúk is nyugodtan a kezükbe vehetnek!

Borító: Nem vagyok elájulva tőle. Igazán a többi külföldi borító se nyerte el a tetszésemet, úgyhogy nem tudom azt se mondani, hogy ez vagy az jobb lett volna. De ez a pink szín... egy romantikus regény borítójaként jobban el tudtam volna képzelni. Ide valami sötétebb kellett volna, többet mutasson abból, hogy a regény egy sci-fi, egy űrben játszódó, életre-halálra szóló harc. Ezt egy fiú nem fogja levenni a polcról, pedig ez a regény a fiúknak éppúgy szól, mint a lányoknak...

Kedvenc karakter: Waverly, Seth, Kieran, Felicity

Szárnyalás: a srácok közti összetartás

Mélyrepülés: a felnőttek viselkedése...

Érzelmi mérce: van benne szerelmi szál igen, de a történetnek nem ez a fő mondanivalója. Azért én imádtam az aranyos romantikus részeket:)

Értékelés:
Blogturné extra - borítók
Megmutatom nektek, hogy külföldön milyen borítókkal jelent meg ez a regény és látni fogjátok, hogy a többi se sokkal jobb. Egyedül talán az ausztrál tetszik, ez volt az, ami a legjobban megfogott.

Ausztrál borító:

Angol borítók - érdekesség - a jobb oldali egy darabig a magyar kiadás borítóterve is volt




Cseh borító:


Francia borító: 
Nyereményjáték:
Egy földönkívüli űrhajó kapitánya vagy. A hajód fatális sérülést szenvedett egy technikai meghibásodás miatt. A hajót evakuálni kellett, ezért mindenki egy mentő poddal elhagyja azt. Három pod azonban ismeretlen helyen zuhan le egy bolygón. A te feladatod, hogy az általuk közvetített koordináták alapján megtaláld hol landoltak és megmentsd őket. Ehhez megadjuk a pontos koordinátákat, a ti dolgotok csak annyi, hogy kitaláljátok, mi van az adott helyszínen és a megfejtést beírjátok a rafflecopter megfelelő mezőjébe.

A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket kérjük, hogy 72 órán belül vegyék fel a kapcsolatot velünk, utána új nyertest sorsolunk.

Az első pod koordinátája:

é. sz. 51° 10′ 44″, ny. h. 1° 49′ 34″ (51°10′43.84″N 1°49′34.28″W)


A blogturné további állomásai:
Május 10 - Kelly Lupi olvas
Május 14 - Insane Life

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók