KMK ÚJ KÖNYVEK Katt a képre!!!

2016. december 13., kedd

On Sai: Esővágy


On Sai már nagy sikert aratott a Calderonnal, a Szivárgó sötétség sorozattal és az Apa, randizhatok egy lovaggal? című YA regényével is a Blogturné Klub tagjai között, így amikor kiderült, hogy érkezik a novelláskötete, nem is volt kérdés, hogy mi magunk is olvasni szeretnénk. Sőt! A novelláskötetben helyet kapott egy olyan történet is, amit korábban adventi blogturnénk keretében is olvashattatok. 

Rendhagyó turné lesz ez - ugyanis csak egy állomáson olvashattok a teljes kötetről, a többin kiragadunk belőle egy-egy történetet, és arról írunk részletesebben.

Könyvmolyképző, 2016
216 oldal
Besorolás: novellák

Exkluzív válogatás On Sai novelláiból 

Bölcsesség, derű, kínzó önvizsgálat, rakoncátlan, pajkos humor, hatalmas vállalás. 
On Sai világokat alkot számunkra, hogy megkönnyítse létünket a teremtett világban, és hogy ablakokat nyisson világainkra, ajtókat belső útjainkhoz. 
Hol képet kapsz, hol gondolatbonbont, nyugtalanító kérdést; 
hol egy üde ötletet, felszabadító élcet. 
Tizenhárom történet, tizenhárom feledhetetlen élmény, mely elkísér! 
Boldogan nyújtjuk át számodra, Kedves Olvasó. 

Csemegézz, érezz, érts!

Ritkán szoktam novelláskötetet olvasni, mert nem túl jó érzés, ha nagyon megtetszik egy történet, de túl hamar ér véget:), így csak néha teszek kivételt. Ez pont egy ilyen alkalom volt, hiszen On Sai neve számomra az izgalmas, nagyon jól megírt történeteket jelentik és amíg tűkön ülve várunk az új regényére, addig is kaptunk egy újabb izelítőt abból, hogy mennyire megéri várni rá:).

Mivel ez nem egy összefüggő regény, így úgy döntöttünk a lányokkal, hogy egyikünk kivételével, aki az egész könyvet értékeli, mindenki egy-egy novellát ragad ki, olvas el és értékel (már amennyire lehet egy novellát is értékelni).

A név kötelez, így az egyik novella, amit kiválasztottam, az a hangzatos "Jóvágású vérfarkas nősülne" címet viseli. 
A történet szerint Dan, a magányos, valódi kilétét elrejtő vérfarkas az egyik átváltozása után találkozik egy vérfarkaslánnyal az erdőben, együtt töltik az éjszakát, de másnapra a lány eltűnik. Dan pedig mindenáron meg szeretné találni, hiszen nagyon vágyik már egy hozzá hasonló társra.
Kíváncsi voltam nagyon, hogy On Sai hogyan lesz képes engem, mint vérfarkas (és farkas)imádót elbűvölni, de bevallom teljes mértékben sikerült neki. És talán nem is a főhős vérfarkasunk, Dan volt az, akibe beleszerettem, hanem az egyik "mellékszereplőbe", a Halálba. 
Amikor belekezdtem a novellába, nem teljesen értettem, hogy mit is keres a történetben (bár persze, azt mind tudjuk, hogy ahol vérfarkasok vannak, ott a halál sincs túlságosan messze). De legnagyobb megdöbbenésémre ez a Halál nem a gyilkolás miatt üldögélt az erdő közepén, lábát a tóban áztatva. Ez a Halál egy kicsit kimerült, munkájába belefáradt "munkás", akit az Istenek egy kis pihenőre küldtek az emberek közé, ami számára teljesen újdonság, annak az összes előnyével és hátrányával. Anélkül, hogy bármit is elspoilereznék, talán a legjobban a Supernatural (Odaát) sorozat Castieljéhez vagy Bessenyei Gábor Kéerjéhez tudnám a legjobban hasonlítani. Egy "természetfeletti lény", akit teljesen elbűvöl, megbabonáz az emberi lét és "aki" bájos szerencsétlenséggel próbál alkalmazkodni. 
Egyszerűen annyira jó karakter lett, hogy számomra a teljes történet a háttérbe szorult, az összes szereplőjével együtt. Alig vártam, hogy a Halálról olvashassak (na ilyet se írok le sűrűn:) és olvasás közben többször hangosan felnevettem.
Összességében imádtam a történetet, talán egyetlen egy dolgot tudnék negatívumként megemlíteni: MIÉRT LETT VÉGE? Én még szívesen olvastam volna tovább is:).

A másik novella, amit szintén olvastam a könyvből, "Scar első bálja" volt. Scart nagyon megszerettem On Sai Szivárgó Sötétség sorozatából, így bármi, ami vele kapcsolatos, az jöhet. 
A novella a tizennégy éves Scarról szól, aki élete első báljára készül karácsonykor. Nem túlzottam boldog, hogy részt kell vennie rajta, hiszen túlságosan szegények, a ruhája sem a kor divatját tükrözi, a "mássága" miatt pedig kicsit kirekesztve érzi magát és haragszik, hogy a felvételire való készülés helyett "bálba kényszerítik". De elmegy rá, megpróbálja jól érezni magát és közben történik vele egysmás. Nem is akarok magáról a történetről többet írni, hiszen sokkal izgalmasabb, ha ti magatok olvassátok el ezt a korai történetet. Én minden sorát nagyon élveztem, hisz egy rövid izelítőt kaptunk Scar gyerekkoráról, hogy hol élt, milyen körülmények és emberek között. Érdekes volt látni, hogy ahol felnőtt, attól függetlenül, hogy nem a Föld ugye, mégis teljesen hasonlóak voltak a körülmények. A Telep egy teljesen hétköznapi kis faluhoz hasonlított, a lakóival együtt, ahol a lányok ugyanúgy klikkesedtek és vadásztak a legjobb pasira, ahol az anyák ugyanúgy éles szemmel követték az eseményeket, hogy a lányaikat a legjobb "partihoz" adják feleségül, mintha a Földön lettünk volna. 
És természetesen Artúrt sem hagyhatom ki a történetből, aki egy kis romantikát csempészett a novellába. Olyan vicces volt olvasni arról, hogy Artúr már ott és akkor felfigyelt a kis "mutánskinézetűre", aki viszont annyira arra koncentrált, hogy eltűnjön a bolygójáról és űrhajósnak tanulhasson, hogy a fiú legelemibb segítségét is támadásnak vette. Imádtam a kettőjük közös jelenetét  és vitáját, amiből ez a két mondat nagyon megmaradt bennem:

"A szeretet azt adja, amire a másiknak szüksége van."

"Az árvaság egy állapot, és nem fegyver, amit más ellen fordíthatsz."

Itt is csak azt tudnám felhozni negatívumként, hogy (számomra) túl hamar végetért az egész.... Szerettem volna tovább olvasni a történetet, nagyon könnyű volt Scar világába belemerülni ismét és rossz volt otthagyni őt. 

Sajnos most csak erre a két novellára volt időm, de ezek annyira tetszettek, hogy biztosra veszem, hogy ha lesz egy cseppnyi időm, akkor a többit is elolvasom!

Borító: Tetszik, egyszerű, de nagyszerű.

Kedvenc karakter: Halál, Scar, Artúr

Szárnyalás: a Halál karaktere

Mélyrepülés: -

Érzelmi mérce: az első novellában számomra inkább a humor dominált, a másodikban már vegyesebbek voltak az érzéseim 

Értékelés:


Nyereményjáték:

Az Esővágy minket is megihletett. Összegyűjtöttünk nektek egy sor gyönyörűbbnél gyönyörűbb esőcseppes képet, melyeket az állomásokon rejtettünk el egy-egy szó alá linkelve. 
Nincs más feladatotok, mint megtalálni és megnézni őket és:
  1. Beírni a Rafflecopter doboz soraiba, melyik állomáson hány elrejtett esőcseppes képet találtatok. (Igen, a képeket kell számolni, nem a cseppeket!)
  2. Az egyik állomáson egy különleges kép is megbújik, szivárvány színű esőcseppekkel. De vajon melyiken? Extra pontok járnak azoknak, akik ezt is megírják!
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.


A blogturné további állomásai:

December 13 - Kelly & Lupi olvas
December 14 - Bibliotheca Fummie
December 16 - Dreamworld
December 18 - Deszy könyvajánlója

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók