Ker Dukey és K. Webster: Ellopott babácskák című regénye egy beteg elméről és egy olyan nőről szól, aki elképzelhetetlen szenvedéseken ment át gyereklányként. A Könyvmolyképző Kiadó legújabb Rázós könyve rendesen meggyötri az olvasó lelkét, miközben bemutatja Jade múltját és jelenét. A turné során három bloggerünk véleményét olvashatjátok a könyvről, valamint ha megfejtitek a feladványainkat, ti is nyerhettek egy saját példányt.
Könyvmolyképző Kiadó 2018. június 08. - Rázós könyvek
264 oldal
Fordította: Sándor Alexandra Valéria
Goodreads: 4,44
Besorolás: Felnőtt, bántalmazás, dark, erotikus
Szép kis babácskáit Benny nagyon szereti,
Mindaddig, míg azok szót fogadnak neki.
Hajukat fésüli, őket szép ruhába bújtatja,
Hogy tökéletességük semmi ne sújthassa.
Ha eljön az éj, velük játszadozni szeret,
Egyikük félénk, de a másik harcol és fenyeget.
Mikor aztán kedvence futásnak ered,
Hiába ígér a másik baba szépeket,
Benny szíve megtört, szeméből könny csorog,
hasztalan küzd, hisz nem férfias dolog.
Kedvence az övé, vissza kell kapnia
vagy a másiknak meg kell lakolnia.
Nem szabad figyelmen kívül hagyni a borítón szereplő 18-as karikát, a könyv csakis felnőtt olvasóknak szól, azon belül is azoknak, akik bírják a sötét és erőszakos történeteket.
A szerzőkről korábban nem hallottam, de annyit sikerült kideríteni, hogy külön-külön is a legsötétebb történeteket írják, és nagy rajongótáboruk van. Mi lesz abból, ha ketten összeállnak? Félelmetesen jó sorozat!
Jade és Macy testvérek, akiket a szüleik nagyon féltenek, és beléjük nevelik, hogy a szörnyetegek nemcsak éjjel bánthatják őket, soha ne álljanak szóba idegenekkel. A közeli bolhapiacra mégis felügyelet nélkül mennek el, és a gyönyörű babákat áruló standnál ácsingóznak. Nincs náluk elég pénz, pedig Jade az idősebb lány szeretne örömet szerezni a húgának. Benny, a babákat áruló helyes fiatalember felajánlja nekik, ha segítenek összepakolni, akkor hazaviszi őket, és együtt rábeszélik a szülőket a babavásárlásra, amit kinéztek maguknak. A lányoknak annyira szimpatikus és ártatlan a srác, hogy nem gondolnak semmi rosszra, és ez lesz a vesztük. A kocsiban altatós vizet kapnak és amikor felébrednek, már ismeretlen helyen, külön cellában találják magukat. Négy év telik el, tele borzalmakkal, bántalmazással, erőszakkal, amikor egy óvatlan pillanatban Jade el tud menekülni, és szó szerint az életéért fut az erdőn át. Visszatér a régi életébe, de attól a perctől, hogy ott kellett hagynia a húgát, a lelkiismeret-furdalás rányomja a bélyegét a létezésére. Elvégzi az iskolákat, rendőr lesz, és rögeszmésen keresi a nyomokat Macy felkutatására. Hisz abban, hogy megtalálja és addig nem nyugszik, amíg Benny meg nem kapja a méltó büntetését, a halált.

Jade meséli el a történetet, a jelenből gyakran visszatekintve a múltra, ezek a dőlt betűs sorok és egyben a történet legkeményebb részei. Benny egy pszichopata, semmi kétség, bár ebben a részben sajnos semmi sem derül ki a múltjából, hogyan lett belőle egy velejéig gonosz ember, aki földi poklot kreált a babácskáinak. Nincsenek határai a beteges gondolatainak, tetteinek, mégis kétségbeesetten várja el, hogy a babácskái ne tartsák őrültnek. Kiválóan manipulálja a környezetét a céljai eléréséhez, de nincs olyan ember, aki nem vét hibát, és Jade erre várt.
A szerzők iránt minden elismerésem, egyrészt soha nem olvastam ennyire sötét sztorit, amit mégsem tudtam letenni, másrészt mindezt okosan, olyan finomsággal és hozzáértéssel írták meg, hogy leesett az állam. Egy pillanatra sem lanyhul a feszültség, amit én két részre szedtem, a Benny-féle szál izgalmára, és a szexuális részekre, amik néhol még találkoztak is Benny-ével, és ezek voltak igazán a regény csúcspontjai.
Jade karaktere csodálatra méltó, amin ő keresztülment, azt nem sokan bírnák ki ép ésszel. Ki tudott törni ebből, és fel tudta magát építeni újra. Együtt kell élnie örökre az emlékeivel, de nem mindegy, hogy azok mennyire uralkodnak rajta. Én többször is éreztem, hogy mi van, ha Jade sem épeszű már, voltak pillanatok, amikor a szerzőknek sikerült kételkedést ébreszteniük bennem.

Én más miatt (is) örültem, mégpedig azért, mert ő aztán nem kezelte babácskaként a lányt, egyenrangú felek ők ketten. Ráadásul Dillon átment hasonló hajszán, ő pontosan tudja a saját bőrén megtapasztalva, milyen az, amikor valakinek a halálát kívánod, mert csak az tud megnyugvást hozni. Nem vagyok megbocsátó, és kimondottan kedvelem a bosszút, és nekik minden joguk megvan hozzá.
Abszolút felülmúlta a regény minden várakozásomat, és tényleg a műfaj egyik legjobbja. Mocskos, szókimondó, elmebeteg, mégsem tudod letenni. Viszont a regény csattanója félig-meddig kitalálható, még ha addig elég kanyargós út vezet is, és én a kegyetlen függővég miatt levontam egy fél pontot. Ez csak félig a szerzők hibája, de szerintem nálunk túl sok idő fog eltelni a következő rész megjelenéséig, pedig nekem azonnal kellene a folytatás.
Borító: Kifejező.
Kedvenc
karakter: Jade
Szárnyalás: -
Mélyrepülés: -
Mélyrepülés: -
Érzéki mérce: Ebben bizony vannak szexjelenetek, egyrészt kegyetlenül felkavaró a Benny-vel kapcsolatosak, nyugisak Bo-val, és szenvedélyesek Dillonnal.
Értékelés:
Játék:

Ezúttal a játék során az lesz a feladat, hogy kitaláljátok az állomásokon található képek alapján, mely emberrablós filmre is gondoltunk. Nincs más dolgotok, csak írjátok be a filmek magyar címét a rafflecopter doboz megfelelő sorába!
A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésükre a megküldött értesítő levélre válaszolni. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz.
a Rafflecopter giveaway
Állomáslista:
06.14. Spirit Bliss Sárga könyves út
06.15. Sorok Között Könyves Blog
06.16. Kelly & Lupi olvas
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése