KMK ÚJ KÖNYVEK Katt a képre!!!

2022. május 4., szerda

Shea Ernshaw: The Wicked Deep - Gonosz mélység

Könyvmolyképző Kiadó 2021 Vörös pöttyös
312 oldal
Fordította: Béresi Csilla
Goodreads: 3,85
Besorolás: YA, fantasy, boszorkány, misztikus
 
Köszöntünk ​az elátkozott városban, Sparrow-ban.
A Csendes-óceán parti városkában kétszáz évvel ezelőtt három nővért halálra ítéltek boszorkányságért. Köveket kötöttek a bokájukra, és a kikötő mély vízébe lökték őket.
Azóta minden nyáron visszatérnek egy rövid időre, és három lány testébe költözve bosszút állnak azzal, hogy fiúkat csalnak a kikötőbe, és vízbe fojtják őket.
Akárcsak sok helybeli, a tizenhét éves Penny Talbot is beletörődött a várost sújtó átokba. De ebben az évben, a nővérek visszatérésének éjszakáján egy Bo Carter nevű fiú érkezik, akinek fogalma sincs arról, hogy milyen veszélybe csöppent.
Bizalmatlanság és hazugságok kezdenek terjedni az eső áztatta utcákon. Penny és Bo is gyanakszik, hogy a másik titkokat rejteget. A halál pedig gyorsan utoléri azokat, akik nem tudnak ellenállni a nővérek csábításának.
Penny azonban olyasmit is lát, amit mások nem. És muszáj lesz választania: Bót mentse meg, vagy saját magát.
Legyőzheti egy boszorkány az óceán szirénénekét?

Nem ismertem eddig a szerzőt és igazából azt hittem, valami szirénes történetről lesz szó, valahogy ezt sugallta a borító, ehelyett egy misztikus boszorkányos regényt olvashattam.
Rögtön elvarázsolt a cselekmény helyszíne, ugyanis imádom azokat a sztorikat, amelyek kikötőkben, partközeli szigeten játszódnak, pláne ha világítótorony is előfordul bennük. Kedvencem a pár évvel ezelőtt megjelent A tenger boszorkánya regény, melyet elsősorban pont a hangulata miatt szerettem, és ez nagyon arra emlékeztetett. 
Oregon állam partjainál található Sparrow kisvárosa, alig kétezer ember lakja, és arról nevezetes, hogy kétszáz évvel ezelőtt boszorkányság vádjával elítéltek és kivégeztek itt három lánytestvért. Köveket kötöttek a lábukra és vízbe dobták őket, nem is nyugodtak békében ezután, két évszázadon át minden év június elsejétől három héten keresztül visszatértek egy-egy helyi lány testét használva, hogy férfiakat csábítanak el és vízbe fojtsák őket bosszúból a halálukért. Sosem tudták elkapni a tetteseket, a megszállt lányok sem emlékeztek semmire ebből az időszakból, a boszorkányok szellemei elnyomták a tudatukat, és addig nem nyugodtak, míg legalább három áldozatuk hullája elő nem került az öbölben. Marguerite, Aurora és Hazel Swan valójában nem voltak boszorkák, mindössze szépségesek, csábító külsővel és habitussal rendelkező fiatal lányok, akik szerették a férfiak hódolatát fogadni. Persze az akkori időkben sem tetszett ez azoknak a nőknek, akiknek a saját férjeik kerültek a kegyeikbe, vagy szülőknek, akiknek fiatal fiaik szívét törték össze, így hamar maguk ellen fordították a népet, pláne, hogy még viccből átkokat is kitaláltak a gyűlölködők bosszantására.
A regény főszereplője a napjainkban élő Penny Talbot, aki 17 éves és utolsó előtti évét fejezte be épp a gimiben. Anyjával kettesben élnek a Lumiere-szigeten, miután az apja három éve eltűnt. Egy srác bukkan fel a városban, aki nem a szokásos turistaáradat részeként érkezett, hanem látszólag menekül valami elől, munkát keresve beszél a lánnyal, aki végül fel is fogadja a világítótorony körüli munkák elvégzésére, és a szigeten levő egyik melléképületben szállásolja el. Penny úgy érzi, valami különös van ebben a fiúban, és semmiképpen nem akarja engedni, hogy ő is a Swan nővérek áldozata legyen.  A helyi fiatalok, köztük Rose, Penny barátnője, bulit rendeznek, szinte kihívják maguk ellen a sorsot, egymást hergelve úsznak a vízben, esélyt adva a Swan lányoknak, hogy beléjük költözzenek. Nem telik el sok idő és ebben az évben is bekövetkezik az első tragédia, és a fiatalok nyomozni kezdenek, mindenki gyanús lehet. Közben Penny és a titokzatos Bo Carter kapcsolata romantikus irányba fordul, a lány mindent megtenne, hogy megóvja őt a haláltól, ami napról napra esélyesebben leselkedik a fiúra.   
 
Kicsit haragszom erre a könyvre, mert annyira jó ötleten alapul, és a szerző valami csodálatos atmoszférát tudott kialakítani a leírásaival, mégis a mai világba ültetve a cselekmény egyáltalán nem hiteles. Kétszáz, de akár még ötven évvel ezelőtt is elhinném, hogy nem tud a rendőrség, a felnőtt lakosság mit kezdeni ezzel az egésszel. De az utóbbi években azért nem hinném, hogy hagynák az emberek ezt menetrend szerint minden évben megtörténni. Mint egy előadás, ahol tehetetlen néző vagy. Jó ideje vannak kamerák, egyéb eszközök, amivel kezdeni lehetett volna valamit. Minta ez a "látványosság" biztosítaná a város fennmaradását, ez vonzza a turistákat, ezért eltűrik az emberek a kellemetlenségeket. Na de itt gyilkosságok történnek, ahol fiatal emberek halnak meg. Oké, tegyük ezt félre, nézzük az egyéb dolgokat.
A fő csavar egy rutinos fantasy olvasónak szerintem nem okoz gondot, ezt egyszerű kitalálni. Mégsem rontotta el az élményt, hogy gyakorlatilag az elejétől kitaláltam, így is nagy élvezettel olvastam, mivel a szerző mesterien keltette fel és tartotta fenn a feszültséget. Imádtam a leírásait, ott éreztem magam a helyszínen, engem is körbevett a sós vízpára, én is úsztam a tengerben, másztam fel a világtótoronyba és paráztam éjjelente a ködös vízparton. Imádtam a hajóroncsokkal teli öblöt, a csónakokkal való közlekedést. Tapintani lehetett a varázslatot, borzongtam, vonzott ez az egész misztikum. Tetszett a mód, ahogy a szerző megoldotta a lányok megszállását,  amire később nem emlékeznek, így titokban marad minden. Szerettem a visszaemlékezéseket, segítségükkel jópár részlet a helyére került. A szerző úgy oldotta ezt meg, hogy a jelen fejezetei közé alkalmanként magyarázó múltbeli részek kerültek, egy-egy konkrét dologra fókuszálva.
És akkor térjünk a romantikára, ami jó is volt meg nem is, csodás és csalódást okozó, szóval eléggé összezavaró, és nem igazán megnyugtató, ha a végét nézem. Bo csodás karakter, igazi book boyfriend, ezzel nincs is gond, szépen kiderülnek róla idővel a dolgok, mit keres itt, miért jött a városba. Pennyvel jól indult a kapcsolatuk, tetszett a közöttük alakuló kémia, és kezdtek szépen megnyílni egymás felé. Csak aztán gyorsan váltott ez sírig tartó szerelembe, és már ugye ekkor tudja az olvasó, mi is van a háttérben, azért valahogy mégsem tudtam elfogadni ezt. Mert így már nem volt tiszta játszma, és ezt egy young adult regényben nem tudom élvezni. Pont ezért tetszett A tenger boszorkánya, mert ott sokkal drámaibb tudott lenni a szerző és nem csak egy langyos állóvizet hagyott a regény végére. Mert pont ez a gond, a mindent elsöprő végkifejlet után nem katarzist éreztem, hanem egyfajta csendes belenyugvást. Olyan "hát ha már így alakult, akkor jó lesz így" érzést, ami pedig nem méltó a regényhez, az egész könyv kísérteties hangulata után más befejezést vártam.  
A két főszereplő karakterén kívül nem igazán ismerhettem meg más szereplőket mélyebben, ez sokkal nagyobb terjedelmet igényelne.  Igazából kárpótolt az a rengeteg apró titok, varázslat, illat és sütemény, amikben viszont bőven volt részem. 
Összességében bármennyire is kritizáltam a regényt, nekem hatalmas élményt adott, az idén már nem tudom hanyadik csodálatos, emlékezetes olvasmányom. Négy csillaggal is kiemelkedően jó ez a regény, sokáig fogok emlékezni erre a történetre, annyira átérezhetővé, egyedivé tette a szerző a remek stílusával, mintha arra a pár órára magam is a hideg vízbe mártózva olvastam volna végig. A szerző nevére is emlékezni fogok, alig várom, hogy újabb elátkozott városokról és megmagyarázhatatlan titkokról olvassak tőle.
A legjobb hír, hogy a könyvből a Netflix készít filmet. Nagyon kíváncsi vagyok, sikerül-e ezt a hangulatot filmre átültetni, és nem valami gagyiság kerekedik belőle. Nem is castingoltam a szereplőket a bejegyzéshez, a képekkel inkább a hangulatot szeretném visszaadni. Nagyon ajánlom a regényt minden misztikus  fantasy regény kedvelőnek.

Borító: Gyönyörű.

Kedvenc karakter: Hazel

Szárnyalás: A Lumiere-sziget.

Mélyrepülés:  Az átok mára már  következmények nélküli látványossággá válik.

Érzéki mérce: Nagyon illedelmes, young adult korosztálynak megfelelő a romantika leírása, ez kellemes, de maga a szerelmi szál elég insta.

Értékelés: 

Ha megtetszett, ITT megrendelheted!!!

BELEOLVASÓ



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók