KMK ÚJ KÖNYVEK Katt a képre!!!

2015. július 2., csütörtök

2015. féléves zárás: TOP10


A 2015-es év feléhez érkeztünk, a hagyományoknak megfelelően kiválasztjuk az általunk olvasott könyvek közül a legjobb 10-et. A helyezések sorrendjét nagyon nehéz volt eldönteni, az ide bekerült könyvek egyformán kimagaslóan tetszettek, és nagy esélyük van bekerülni az év végi válogatásba.
Lupi 50 könyv közül válogatott, én (Kelly) 48 könyvet olvastam az első hat hónap alatt.

Régen volt már nyereményjátékunk! Most  három könyvcsomaggal is készültünk, a poszt végén megtaláljátok a rafflecopter dobozokat. Egy lányos, egy fiús könyvcsomag, és a nagyobbaknak egy példány  Stephenie Meyer: A burok című könyve vár gazdára! A könyvek új, illetve 1x olvasott állapotúak. Sok szerencsét!!!

10. Lupi: Marni Bates: Rocksztárt kaptam karácsonyra Nem hittem volna először, hogy ennyire tetszeni fog ez a regény. De ki ne szeretett volna úgy járni, mint Holly és összejönni a kedvenc sztárjával? Humoros, fiatalos romantikus történet.

10. Kelly: Tiffany Reisz: A Szent  Az egész sorozatot az idén faltam fel, az öt könyv közül az utolsó tetszett  a legjobban, de mind remek szórakozás volt.

9. Lupi: A. O. Esther: Gombnyomásra 2. Az első rész után kíváncsian vártam, hogyan halad tovább a történet, de még jobb lett, mint az első! Egy különleges és veszélyes világ, nagyon szerethető szereplőkkel, akik izgalmas és veszélyes kalandba bonyolódnak!

9. Kelly: Katherine Applegate: Iván, az egyetlen A legjobb middle-grade könyvnek tartom az idei megjelenések közül. Szomorkásan-viccesen-mesés.

8. Lupi: Terry Lynn Johnson: Ice dogs Egy gyönyörű kutyás történet, amely Alaszka vadonjában játszódik. Sokáig álmodoztam erről a könyvről és végül Kellytől kaptam meg ajándékba, amiért örökké hálás leszek. Kutyarajongóknak kötelező!

8. KellyMichelle Hodkin: The Unbecoming of Mara Dyer  Sokat vártunk Mara Dyer megjelenésére, de érdemes is volt, nagyon tetszett. Noah .....

7. Lupi: James Frey: Endgame - Toborzás Az egyik legkülönlegesebb könyv, amit az életem során olvastam. (Valaki rájött már a megfejtésre?:))))

7. Kelly: Rebecca Donovan: Boldogító lélegzet  Nagyon vártam a sorozat befejező részét, és minden várakozásomnak megfelelt, nagyon szerettem ezt a részt is.

6. Lupi: Rick Yancey: Az ötödik hullám. Erről a könyvről nem írtam értékelést (ha jól láttam, akkor Kelly épp most írja a sajátját róla, úgyhogy nem maradtok értékelés nélkül). Egy kemény, izgalmas disztópia, nagyon szerettem!

6. Kelly: Tammara Webber: Breakable Az Easy is nagy kedvencem volt tavaly, de igazából mostanában rá vagyok kattanva erre az új divatra, "olvassuk el a történetet a srác szemszögéből is". Nekem írták!

5. Lupi: Sarah J. Maas: Az orgyilkos pengéje és más történetek Az alap sorozat is nagy szerelem, de ezek a novellák egyszerűen fantasztikusak. Rengeteg új dolgot tudunk meg Celaenáról, megismerjük az első szerelmét és hogy milyen okok vezettek oda, hogy élete leghatalmasabb kalandjába keveredjen. Akik olvasták az Üvegtrónt és az Éjkoronát, azoknak ez a novelláskötet kötelező!

5. KellyJamie McGuire: Gyönyörű tévedés  Travist ugyan nem lehet túlszárnyalni, de a  legújabb Maddox  történet is az élmezőnybe jutott. És idén jön ősszel a következő!!

4. Lupi: Penelope Douglas: Szívatás Egy olyan regény, ami visszaadta a hitemet abban, hogy vannak még jó new adult regények. Jared és Tate nagyon jó páros!

4. Kelly: Sally Green: Half Bad  Ez a könyv szó szerint elvarázsolt, imádtam! Hamarosan sorra kerül a második rész is, amit azonnal beszereztem a könyvheti portyámon.

3. Lupi: Katie McGarry: Dare You To - Aki mer, az nyer Az írónő hatalmas kedvencem, és a téma - ahol végre a lány a "rosszlány" és a fiú pedig a "jófiú" különösen tetszett. Imádtam!

3. KellyColleen Hoover: Losing Hope - Reményvesztett  Újabb fiú szemszög könyv,  Dean Holder gondolatai a harmadik legjobb helyre kerültek a listámon.

2. Lupi: Neal Shusterman: Unwind - Bontásra ítélve Egy minden szinten megdöbbentő disztópia. Nem akarok spoilerezni még mindig, de a Happy Jack táborban történtektől még mindig kiráz a hideg...

2. Kelly: John Green, David Levithan: Will & Will Nem tudok elég hálás lenni a Maxim Kiadónak ezért a könyvért. Remélem a Budapest Pride Blogturnénk után még többen fogják olvasni.

1. Lupi: Susan Ee: Angelfall - Angyalok bukása, World after- Túlélők világa Sajnálom, de itt nem tudtam választani a két rész közül. Mind a kettőt idén olvastam és egyszerűen egyik jobb, mint a másik. Egy olyan jövőkép, ahol az emberiséget az angyalok igába hajtják? Mind a két rész kellően sötét, izgalmas és lebilincselő. Egyszerűen tökéletes!

1. KellyKatie McGarry: Crash Into You A félév utolsó könyve volt nálam időben, de a történet miatt magasan zúzta be magát az első helyre. Imádtam minden sorát. Garantált újraolvasás lesz, mert egyrészt nem tudok elszakadni a szereplőktől, másrészt újra akarom érezni az élményt, amit a száguldás, az adrenalin és Isaiah adott. (Kész, ezt a nevet nem lehet megjegyezni)

A nyereményjáték részvételi szabálya:
Kizárólag magyarországi címre tudunk postázni. A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre válaszolni az értesítő e-mailre, tehát olyan címmel játssz, amit gyakran tudsz ellenőrizni. Sok szerencsét!  Sorsolás: Július 26. vasárnap.

a Rafflecopter giveaway
a Rafflecopter giveaway
a Rafflecopter giveaway

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Rendszeres olvasók